A kávénak egész Olaszországban különleges helye van az olaszok életében, de Nápolyban sokkal többet jelent egy finom, forró italnál. Kávéval nyitják és zárják a napot, de közben még megisznak akár 6-8 csészényit is napközben. Szinte soha nem fogyasztják egyedül, a kávé partnert kíván, könnyed csevegést, nevetést, tréfálkozást.  A" La tazzuella 'e caffé" (egy csésze kávé) a nápolyi élet nélkülözhetetlen kelléke, egyik leggyakoribb módja az életörömök megosztásának. A kávénak itt társadalmi funkciója van, elmélyíti a kapcsolatokat, segít elindítani egy nehezen induló beszélgetést, reggel felkészít a munkára, az ebéd után fogyasztva pedig segít a teendőkhöz való visszatérésben. Nápolyban az utcai kéregetők azt kérdezik, felajánlasz-e egy kávét számukra. Ebből a városból ismeri a világ a caffé sospeso-t, a kifizetett, de el nem fogyasztott kávét, amit bárki kikérhet, aki egyébként nem engedheti meg magának,hogy bárban fogyasszon kávét. A hagyomány kezdetei a II. világháború időszakára nyúlnak vissza, akkoriban az utcai kávéárusoknál fizettek be valakinek a kávéjára a nápolyiak, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy a kávézás akkor élvezet, ha megosztják valakivel. Amikor megyek, magam is mindig befizetek valakit egy a Port'Alba közeli kis bárban, felírva a keresztnevem a kávézó bejárata melletti táblára.

Ha egy nápolyival szóba elegyedünk, inkább előbb mint utóbb, elhangzik az obligát kérdés: ci prendiamo un caffé?  megiszunk egy kávét? Mondanom sem kell, hogy visszautasítani a legnagyobb udvariatlanságok egyike, de amúgy is hülyeség, mert tényleg az egyik legfinomabb ital a világon. Állítólag a sötétebb pörkölés és a körültekintő keverés valamint a forró vízzel való rövidebb idejű találkozás a titka, ami miatt alacsonyabb a koffeintartalma, miközben telt, bársonyos az íze. 

A kávézás szokását egyébként  I. Bourbon Ferdinánd király felesége, Habsburg-Lotharingiai Mária Karolina honosította meg 1700-ban, de a legnagyobb lépést a Cuccumella, a nápolyi kávéfőző feltalálása jelentette 1819-ben, ami lehetővé tette az addigi török infúziós módszer elhagyását.Később pedig a jobbnál jobb presszógépek feltalálása egyengette a caffé napoletano útját a világhírig.

A Nápolyba látogatóknak első állomásként javaslom valamelyik kis kávézót, ahol megihatunk egy valódi nápolyi kávét esetleg egy sfogliatelle vagy más helyi édesség kíséretében. Ám ha eljutunk a kávézásig egy bárban (szigorúan, a pultnál, állva fogyasztva, a baristával és a többi kávézóval csevegve), jó ha tisztában vagyunk néhány dologgal. Először is, ha a barista kirak egy nagy pohár vizet elénk, többnyire szénsavasat, azt igyuk meg, ugyanis azért kapjuk, hogy felkészítsük, megtisztítsuk a szájüregünket, hogy minél teljesebbre és hosszabbra nyújtsuk a kávé élvezetét. Ha már előttünk gőzölög az isteni nedű, lelkileg készüljünk fel arra, hogy az első pillanatban úgy érezzük, odakozmál kezünk, nyelvünk, ajkunk a forró kávéscsészéhez, ugyanis a csészéket melegítik a presszógép alatt; és számítsunk arra is, hogy a barista meg a többi, már rutinos kávéfogyasztó huncut mosollyal vagy épp kaján vigyorral az arcán figyeli szerencsétlenkedésünket a forró csészével és a még forróbb kávéval, mivel ez amolyan turista próbatételnek számít; ám ha nagy levegőt véve, halált megvető bátorsággal felszippantjuk a forró esszenciát, ahogy a magyar ember a kupica pálinkát, nemcsak bebocsátást nyerünk a nápolyi kávéfogyasztók elit társaságába, de az ígért, csodálatos ízélményben is részünk lesz, és még a barista is elimerően biggyeszti ajkait. Másodszor pedig már megúszhatjuk égési sérülések nélkül is ... 

Na jó, elárulom, amit én csak a próbatétel után tudtam meg: úgy tudjuk csökkenteni a forró kávé és csésze okozta sokkot, ha a csésze szélét felhörpintés előtt bekenjük kávéval ott, ahol a szánk hozzáér a csészéhez.

A barista egyébként a nápolyi társadalom megbecsült és kedvelt figurája:  nincs olyan napszak, amikor ne álldogállnának néhányan a pultjánál egy habos, erős feketére várva. Ő pedig, miközben avatott mozdulatokkal készíti a következő csészéket, cseveg a vendégekkel, nem fogy ki a tréfákból és a történetekből, fejből elmeséli az előző napi meccs minden részletét, emlékszik minden hírességre, aki megfordult a bárban és nevükön szólít minden törzsvendéget. A barista legnagyobb elismerése, ha a kávé megfelel az 5 C szabálynak, azaz elfogyasztása után nápolyi nyelven  eldörmögik a következő mondatot: "Comme ca..o coce chistu café" magyarul " Hogy a f..ba főz ilyen kávét"  ...  :)

2019-ben egyébként a város kezdeményezte az espresso napoletano UNESCO világörökséggé nyilvánítását.