Nápoly a világ egyik legtoleránsabb városa, amely sokszor bizonyította nyitottságát, és ha kellett, gyakran vállalt szolidaritást megbélyegzett társadalmi csoportokkal. Egy olyan hely, ahol máshogy tanultak a történelemből: az emberek nem fogékonyak a kirekesztésre. Ahol akkor is beengedik a tengeren érkező afrikai menekülteket, ha a hivatalos politika az ellenkezőjéről rendelkezik, ahol a Galléria Umbertóban libériás pincérek szolgálnak fel karácsonyi vacsorát hajléktalanoknak, és ahol szabadon kifejezhetik identitásukat a femminiellik.

De kik azok a femminiellik?

A kifejezés jellegzetesen a nápolyi kultúra terméke: olyan férfiakat jelent, akik valahol félúton vannak a homoszexuálisok és a transzszexuálisok között. Akik nem titkolják, és szorongás nélkül élik meg születési és pszichológiai nemük dualizmusát, hogy bár férfinak születtek, nőként viselkedve, nőnek öltözve és sminkelve érzik jól magukat, és ezt büszkén vállalják is, plasztikai műtétek és hormonkezelések nélkül fejezik ki női mivoltukat. A nápolyi nép körében a kifejezés sosem volt becsmérlő, erre utal az -iello kicsinyítő képző is, amely kedvességet fejez ki, az -o  hímnemű utótag pedig a nő szóhoz kapcsolódik, vagyis botcsinálta fordításban a femminiello ” kis férfi-nőt” jelent. A legszegényebb néprétegek sohasem bélyegezték meg azokat, akik ezt az identitást vallották magukénak.  Talán mert a nyomor, a  mostoha életkörülmények nagyobb rugalmasságra, elfogadásra késztettek, talán mert a várost annyi idegen hatás érte történelme során, de  talán azért is, mert Nápoly kultúrájába olyan mélyen beleivódtak az  (antik) pogány görög tradíciók.

Voltak olyan népszerű femminiellik, akiket vallási vagy családi eseményekre (pl.keresztelőre) is elhívtak, mert varázslatos és szerencsehozó tulajdonságokat tulajdonítottak nekik.  A karácsonyi tombolát még a közelmúltban is femminiellikkel húzatták. Legtöbben persze prostitúcióval keresték a kenyerüket, de nem volt ritka, hogy az idősek vagy gyerekek gondozását bízták rájuk. A Spanyol Negyedekben szinte minden sikátornak megvolt a maga „fogadott kislánya”, akiket a helyi társadalom befogadott, sajátjának tekintett, gondoskodott róla. Itt nem botránkoztak meg azon, ha egy prostituált femminiello - a tevékenységének helyet adó - utcai lakása mellett egy fogadalmi szentélyt gondozott. Szent és profán jól megférnek egymás mellett, sőt, összetartoznak a nápolyiak világában. Talán ez az oka annak, hogy a város szegénynegyedei, főképp a Spanyol Negyedek a „femminiellik” befogadó otthonaivá váltak, és ma már történetük ugyanúgy része a múltnak és a jelennek, ahogy a hajdani olcsó nyilvánosházak vagy éppen a Pignasecca piacának története.

Giuseppe Bonito festménye (kb. 1740-0760 körül) A femminiello

Ma is itt él a legismertebb nápolyi femminiello, Tarantina, eredeti nevén Carmelo Cosma,  akivel szinte mindig összefutok az utcán, ha Nápolyban járok. Ő egy olyan ember, akit minden nápolyi ismer. Hol a piacról érkezik megrakott kosárral, hol a szomszédaival diskurál „bassoja” (utcáról nyíló lakása) ajtaja előtt. Feltűnő, senkivel nem összetéveszthető jelenség, de hogy egészen biztosak lehessünk benne, elég rápillantani a Spanyol Negyedek egyik muralesére (falfestményére). Ugyanis Tarantinát falra festették itt, ugyanúgy, mint Maradonát, Toto-t vagy éppen Bud Spencert. Közszeretetnek örvend, dokumentumfilmet forgattak és színházi darabot írtak róla.

Pedig nem is született nápolyi,  Pugliából indult, szülei nem tudták elfogadni másságát és kilencévesen kidobták otthonról, így iskolája hamar az országút lett a háború alatti és utáni Olaszországban. Előbb Nápolyba, majd onnan Rómába ment, ahol még szinte gyerekként megismerte a korszak számos ismert művészét: találkozott Pasolinivel, az író Alberto Moraviával (akiről azt mondja, arrogáns,a nőket lenéző alak volt), vacsorázott Fellinivel, aki csak akkor hitte el, hogy férfinak született, amikor megmutatta a "bizonyítékát". Modellként és prostituáltként kereste a kenyerét, volt börtönben és lakott Róma legelegánsabb palotáiban. Idős korára visszatért Nápolyba, a városba, amelynek befogadó szeretetét már gyerekként megtapasztalta. Csendesen, derűsen él itt kis bassojában, szemben Bud Spencer és Maradona falra pingált arcképével. Alternatív színházi előadásokon játszik és saját életéről szóló anekdoták elbeszélésével, olykor fotósok modelljeként egészíti ki szerény nyugdíját.

Foto: identitainsorgenti.comTarantina - az őt ábrázoló falfestmény (murales) előtt

A femminiellik elfogadottsága a II. világháború során tovább erősödött, amikor 1943. szeptember 27-én csatlakoztak a náci megszállókkal szemben kirobbant felkeléshez.  A németek ugyanis németországi munkaszolgálatra rendeltek minden 18 és 33 év közötti férfit, amivel a nápolyi anyák és feleségek elemi erővel fordultak szembe, hogy megvédjék a szeretteiket. A hozzájuk csatlakozók közül több kerületben a barikádok első vonalába a femminiellik álltak, hiszen nekik nem volt családjuk, nem voltak gyermekeik, így vesztenivalójuk sem volt. Megszokták, hogy a  hatalommal és a rendőrséggel szembe kell nézniük, így a nácik elől sem hátráltak meg.

Az nápolyiak elkeseredett ellenállása végül négy nap alatt Nápoly felszabadulásához vezetett, még mielőtt  a Szövetségesek csapatai megérkeztek volna, a hős femminiellik pedig ezúttal bátorságukkal vívták ki a nápolyi nép elismerését.

Foto: rionesangiovinello.comVincenzo o' femminiello (középen)  - ma már emléktábla hirdeti a háza falán, hogy az Ellenállás egyik vezetője volt

A femminiellik egyes tradíciói antik, talán görög hagyományokra tekintenek vissza. Ilyenek Zeza házassága, a karnevál temetése vagy a Figliata nevű ritualé. Ez utóbbi egy nagyon komplex, szimbolikus szertartás, amelyben a férfiak úgy viselkednek, mintha szülnének. A Karnevál temetés egész Európában ismert télbúcsúztató szokás, de Campaniában szorosan összekapcsolódik a femminiellikkel. Egy egész éjszakán át tartó teatrális játék, ahol miközben a szájról szájra hagyományozott temetési panaszokat éneklik nápolyi nyelven, kacsintgatva, kurjongatva felidézik a halott evilági örömeit is. A szertartás a gyász és a öröm dichotómiájára épül és hirdeti a karnevál visszatértének reményét.

A nápolyi femminiellik évente egyszer, februárban ún. juta-val (menettel) ünneplik a védőszentjüknek tekintett monteverginei szűzet, közkeletű nevén Mamma Schiavonát, aki a legenda szerint 1256-ban, saját fényének melegével mentette meg a hegyhez kikötözött két homoszexuális szerető életét. Az ünnepség a keresztény és pogány hagyományok ötvözete, ahol a templomi áhítatos szertartás után felszabadult és katartikus táncszertartás kezdődik a szentélyhez tartozó templomkertben, ahol a a nápolyi nyelven énekelt tradicionális dallamokhoz, az ősi táncokhoz a tammurriata (hagyományos nápolyi csörgődob) és a kasztanyettek adják a ritmust.

Az elmúlt években Itália-szerte egyre ismertebbé vált a városnak ez a különleges hagyománya. Dokumentumfilmek, fotósorozatok, színpadi produkciók készültek a nápolyi femminiellik világáról. Feléledt a Tombola Vassaia szokása, a turistákat városi séták során vezetik be Nápoly és a Spanyol Negyedek történetének különleges fejezeteibe. A város történetének egyenlően kezelt szereplői a femminiellik példát mutatva a világ más részeinek nyitottságból és elfogadásból.

Fotó: Carmine Romano - Roberto AstaritaFemminiello modell  Gucciban a Spanyol Negyedekben. A Vogue divatmagazin teljes fotósorozatot szentelt a témának