Spanyol negyedeknek számos „kapuja” van. Bejártam már keresztül-kasul, különböző irányokból érkezve  és el kell mondanom, hogy  minden alkalommal új, varázslatos helyek tárultak fel számomra. Ezek közül mutatok be néhányat a következő posztjaimban.

Az egyik legpezsgőbb, legzsúfoltabb és leghangosabb része a Spanyol Negyedeknek a Pignasecca, Nápoly letűnt időket idéző piaca.  Lenyűgöző szín, hang, illat és termék kavalkád fogadja itt a Via Toledo vagy a Montesanto metróállomás felől érkezőket. Rengeteg aprócska bolt és még több  ideiglenes árusítóhely, gyümölcsösládákból összetákolt zöldséges standok, ingatag kempingasztalok és - székek és földre borított papírdobozok kusza, mégis organikusan összekapcsolódó furcsa mozaikja. 

Maga a piac egy szabálytalan, körölhatárolatlan terület, amely szabadon kanyarog és  terjeszkedik a környező sikátorok irányába.  Itt nincs állandó infrastruktúra, az összetákolt árusítóhelyek minden hajnalban újraépülnek és minden este eltűnnek – egyébként példás módon, szemét és kosz nélkül. Nincs lezárva a forgalom elől, így aki idejön, arra számítson, hogy a sarkában mindig lesz egy-egy motor vagy autó, de itt elmarad a dudaszó, a járművel közlekedők türelmesen cammognak a gyalogosok mögött, legfeljebb a kocsiból vagy a motor nyergéből elhangzó egy-egy "scusate"-val (elnézést) hívják fel magukra a figyelmet.

Amit itt nem lehet kapni, az nincs is:  régi tükrök és fényképek egy üzlet kirakatában és keleties hatású állólámpa a bejárat előtt,  klasszikus bolhapiaci csecsebecsék a szomszédban felállított rozoga asztalon,  nagy divatmárkákat utánzó ruhák egy állványon, „márkás” táskák a földre terített lepedőn, amatőr festők képei a Vezúvval és a tengerrel egy kihajtott rácsra akasztva, pompázatos zöldség- és gyümölcs hegyek, színpompás óriási virágcsokrok, számunkra, tenger nélküli népek számára szinte felfoghatatlan gazdagságú halas és tengeri herkentyűs standok. Errefele itt lehet legjobb áron friss halhoz és tenger gyümölcseihez jutni, hacsak valaki ki nem zarándokol napkelte előtt Mergellina halászkikötőjébe, hogy közvetlenül a halászoktól vásároljon az éjszakai zsákmányból.

Halbolt enteriőr az alapító nagyapa fotójával, Madonnával, neonnal, halakkal ... És még élő languszta is kapható a felirat szerint 

Engem a halas standok mellett legjobban a zöldség-és gyümölcsárusok kínálata nyűgöz le. Kiváló az áru minősége, minden darab gondosan tisztított és elhelyezett.  A pultokon bemutatkozik a térség egész mezőgazdasága. Itt - ahogy egyébként ez jellemző Olaszország más régióira is - a gasztronómiai kultúra része, sőt, alapja, hogy helyi termelők termékeit fogyasztják. Ez biztosítja az nápolyi és campaniai konyha utánozhatatlan ízeit, az ételek minőségét, ugyanakkor a régió kistermelőinek a megélhetését is. És a térség igazán jól "el van eresztve" e tekintetben: zamatos paradicsomok a Vezúv lejtőiről és San Marzanoból, illatos sorentoi és amalfi citromok, hatalmas paestumi articsókák, "mosolygó" melannurca hegyek (a régió tipikus piros színű almafajtája, aminek a sajátossága, hogy a földön, szalmaágyon és a napon érlelik), és még sok más, a déli nap érlelte helyi gyümölcs és zöldség.

Egy átlagos zöldséges stand kínálata

Külön említést érdemel azonban egy - tulajdonképpen nem igazán attraktív külsejű - növény, amelynek a nevét valamiért minden nápolyi áhítattal ejti ki a száján, és ez nem más, mint a friarielli,ami egy brokkoliféle, kicsit kesernyés ízű levélzöldség. Használják pizzafeltétnek vagy tölteléknek,de legfőképpen fokhagymával, olívaolajjal, pepperoncinoval köretnek készítik, az isteni nápolyi kolbászkák sült változata mellé. Az unokahúgaim még alig tanultak meg beszélni, de a friariellit már ki tudták mondani, megtanulták egy, a barátaim által elküldött érzelgős-romantikus reklámfilmből, ami azt hiszem elég jól kifejezi a nápolyiak viszonyát ehhez a zöldséghez.

Nápolyi sült kolbász friariellivel - a helyiek egyik nagy kedvence

A piac persze nem pusztán bevásárlóhely, de agóra is, ahol össze lehet futni az ismerősökkel, meg lehet beszélni a legutóbbi bajnoki meccs tapasztalatait vagy éppen lehet közösen szidni a városvezetést, hogy ha még délben sem ürítették ki a színültig megrakott utcai szemeteseket.Egyidejűleg egy nonstop üzemelő utcai színház, ahol az árusok és a vevők egyszerre színészek, rendezők és ők egyúttal a publikum is.  Mert nekem úgy tűnik, itt mindenki élvezettel alakítja a maga szerepét: az árusok ékes nápolyi nyelven kelletik a portékájukat, mindenkivel váltanak egy-két mondatot, tréfálkoznak vagy épp egymást ugratják a vevők szórakoztatására. A vevők pedig komolyan veszik a maguk feladatát, feldicsérik vagy óvatosan "lehúzzák" az árut, hogy a legjobbat kaphassák, és alkudnak rájuk, mert itt lehet; és nem eredménytelenül, hiszen a nápolyiak mindig találnak valami okot arra, hogy kedvezményt adjanak.

Attrakció a halaspultnál

Ha valaki megéhezne, van ezen a piacon minden, mi szem-szájnak ingere, bárok, cukrászdák, aprócska vendéglők, olajban sült, rántott finomságokat árusító friggitoriák. Pacalrajongóknak izgalmas lehet betérni valamelyik helyi tripperiába, ahol a mienktől gyökeresen eltérő nápolyi pacalt kóstolhatják meg, a zöldséglevesben főtt, citrommal bőségesen meglocsolt, petrezselymes pepperoncinos (tört (csípős) pirospaprika) főtt marhabendőt.

Pacalárus

A Montesanto metróállomástól leereszkedve a Pignaseccába, szinte a "piacba épülve" találjuk a Zarándokok Szentháromság Kórházát, amelyet 1576-ban alapított hat helyi kézműves a Nápolyba látogató zarándokok ellátására, és amely ma is egyik központi intézménye a város egészségügyi rendszererének. Ha időnk van, érdemes besétálni és megnézni az udvaráról nyíló barokk templomot. A piacot körülvevő sikátorok lépcsőin felsétálva pedig a Spanyol Negyedek újabb, titokzatos látványosságai tárulnak elénk, megéri  tehát folytatni a felfededező utunkat. 

A Montesanto lépcsői Fotó: Sergio Siano